(Rákoskeresztúr, 1936. november 4.–)


1957-62: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Kmetty János, Hincz Gyula, Domanovszky Endre. Tanulmányutak: 1966: Amszterdam; 1974: Párizs; 1983: Athén; 1986: Grožnjan (YU); 1994: Stuttgart (D); 1995: Maribo (DK); 1996: Sarasota (USA). 1978: Juhász Gyula-díj, Szeged; 1980: Nyári Tárlat munkajutalma, Szeged; 1982: Pro Natura-díj, Mezőtúr; 1983: Szabadtéri emlékérem, Szeged 1993: Magyar táj magyar ecsettel díj; 1994: V. Táblaképfestészeti Triennálé díja, Szeged; 1995: Szegedért emlékérem; 1996: VI. Táblaképfestészeti Biennálé díja, Szeged. Szegeden él. A 60-as, 70-es években az agresszió foglalkoztatja, ezért jelképi töltetű, puritán tónusú és expresszív zaklatottságú műveket készít, tiltakozik a brutalitás ellen. Színházi tematikájú képeit viszont az összefogott, monumentális formaadás jellemzi. Itt is látható: az alkotó mindenekelőtt Domanovszky Endre követője, habár legelvontabb gesztusképeit már Soulages és Mathieu szellemisége motiválja. A 80-as évektől jelentős fordulat áll be ~ festészetében. Most már a csendéletek és aktok lírai tolmácsolása kerül előtérbe, noha a művész a "test ördögeit" láttató komorabb, tragikusabb élményeit is megfogalmazza. Ugyanakkor legutóbb alkotott közösségi stáció képein ismét visszatér a korai háborús képek keresztény jelképeihez.